A magazin először 2003-ban adta ki a listát, ami nem számított hivatalosnak, így elég nagy felháborodást keltett zenész körökben, annál is inkább, mivel ez a lista nagyrészt csak brit vagy amerikai nemzetiségű gitárosokat tartalmazott, valamint sokan kimaradtak, akiknek pedig (a zenei világ véleménye alapján) helyük lett volna rajta.
Épp ezért 2011-ben kiadtak egy új, némileg átírt verziót, amit, bár ugyanúgy nem tekintenek hivatalosnak, mostanra igen nagy elismerésként tartják számon, hogyha valaki felkerült rá.
Érdekesség, hogy mindkét listán Jimi Hendrix az első, (persze nem vitatom el tőle a helyet, ha így tennék, se érdekelne senkit a magazinnál, csak fura, hogy ez a számukra ilyen egyértelmű).
Szintén érdekes dolog, hogy két Beatles tag is helyet kapott (NEM ez az érdekes, még folytatom) és míg George Harrison a 11-es helyet kapta, addig John Lennon csupán az 55.-et.Slash még nála is hátrébb, a 65-ös helyen csücsül valamiért, személyes felháborodásomat pedig, John Frusciante mester 72-es helye váltotta ki.
Jó nem szabad elfelejteni, hogy a lista teljesen szubjektív, ami elég kényelmes lehetett a magazin számára, hiszen nem kellett megmagyarázniuk, hogy mégis, hogy a francba lehet összehasonlítani B.B. King-et Kurt Cobainnel. Ha ezt megtehetjük, akkor itt jegyezném meg, hogy személyes, még készülő és természetesen teljesen szubjektív listám szerint, Ian Paice sokkal jobban dobol, mint ahogyan Jamie Oliver főz.
Tökmindegy. A lista megszületett, egy kis keresgéléshez jó alapot tud nyújtani, hátha találok valami remek együttest általa. Itt a lista, böngésszétek!
1. Jimi Hendrix
2. Eric Clapton
3. Jimmy Page
4. Keith Richards
5. Jeff Beck
6. B. B. King
7. Chuck Berry
8. Eddie Van Halen
9. Duane Allman
10. Pete Townshend
11. George Harrison
12. Stevie Ray Vaughan
13. Albert King
14. David Gilmour
15. Freddy King
16. Derek Trucks
17. Neil Young
18. Les Paul
19. James Burton
20. Carlos Santana
21. Chet Atkins
22. Frank Zappa
23. Buddy Guy
24. Angus Young
25. Tony Iommi
26. Brian May
27. Bo Diddley
28. Johnny Ramone
29. Scotty Moore
30. Elmore James
31. Ry Cooder
32. Billy Gibbons
33. Prince
34. Curtis Mayfield
35. John Lee Hooker
36. Randy Rhoads
37. Mick Taylor
38. The Edge
39. Steve Cropper
40. Tom Morello
41. Mick Ronson
42. Mike Bloomfield
43. Hubert Sumlin
44. Mark Knopfler
45. Link Wray
46. Jerry Garcia
47. Stephen Stills
48. Jonny Greenwood
49. Muddy Waters
50. Ritchie Blackmore
51. Johnny Marr
52. Clarence White
53. Otis Rush
54. Joe Walsh
55. John Lennon
56. Albert Collins
57. Rory Gallagher
58. Peter Green
59. Robbie Robertson
60. Ron Asheton
61. Dickey Betts
62. Robert Fripp
63. Johnny Winter
64. Duane Eddy
65. Slash
66. Leslie West
67. T-Bone Walker
68. John McLaughlin
69. Richard Thompson
70. Jack White
71. Robert Johnson
72. John Frusciante
73. Kurt Cobain
74. Dick Dale
75. Joni Mitchell
76. Robby Krieger
77. Willie Nelson
78. John Fahey
79. Mike Campbell
80. Buddy Holly
81. Lou Reed
82. Nels Clien
83. Eddie Hazel
84. Joe Perry
85. Andy Summers
86. J Mascis
87. James Hetfield
88. Carl Perkins
89. Bonnie Raitt
90. Tom Verlaine
91. Dave Davies
92. Dimebag Darrell
93. Paul Simon
94. Peter Buck
95. Roger McGuinn
96. Bruce Springsteen
97. Steve Jones
98. Alex Lifeson
99. Thurston Moore
100. Lindsey Buckingham
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!