A fenti idézet egy Agymenők részben hangzik el, és mivel magam is dobolok, kíváncsi lettem rá, mennyi a valóságalapja. Elképesztően drágák manapság a dobbőrök. Sajnos, nem találtam rá, hogy pontosan melyik törzs lehet az, az ott élő rengeteg közül, de találtam egy roppant kedves legendát, amit szeretnék megosztani veletek.
A fiúk férfivá válásának rituáléja igen fontos a törzs számára. Akik átesnek a szertartáson, beléphetnek az úgynevezett lélekházba, ahová csak férfiaknak szabad bemenni. De vajon miért?
Úgy tartják, a gyermekeket kezdetben a nők „csinálták”, de a férfiak hordták ki. Ebben a fordított világban a nőknek járt minden olyan jog, ami most a törzsön belül a férfiakat illeti meg. Ők jártak a lélekházba is. Egyszer aztán a nők annyira elfáradtak, hogy hazamentek pihenni, a férfiak pedig ellopták a lélekházból a „mágikus fuvolákat”, ezzel megszerezve a megtermékenyítés jogát, lepasszolva a kihordást. A nők pedig ki lettek tiltva, nehogy újra hozzájuthassanak a fuvolákhoz…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!