5 érdekes tiltás a világból

Rómában a rizsszórást tiltották be, Velencében a műanyag kerekű bőröndöt. Első hallásra furcsa tilalmak, amelyek közül a legtöbb második hallásra is furcsa, mégis néha van mögöttük logika.

Velencében pénzbüntetés terhe mellett betiltották a műanyag kerekű bőröndöt, ugyanis a rengeteg, turista által huzigált eszköz hangja zavarta a helyiek nyugalmát. Akár 500 euró is lehet a büntetés, ha valaki megszegi ezt a szabályt. Szerencsére, ez csak a műanyag kerekű bőröndökre vonatkozik, a levegővel töltött gumikerekű testvéreik használhatóak lesznek.

Rómában az esküvői rizsszórást szorítják vissza, a városképtől már szinte elválaszthatatlan galambok érdekében. A döntést azzal indokolták, hogy a rizsszemeket felcsipegetik a galambok, amitől felpuffadnak, majd elpusztulnak.

Ruandában a nejlonzacskók ellen hirdettek harcot 2008-ban. Az országba érkező turistáknak a repülőtéren le kell adniuk az összes náluk lévő nejlonzacskót. A környezetszennyezés ellen próbálnak tüntetni ezzel a lépéssel.

Egy jelenleg is érvényben lévő kanadai törvény szerint tilos az ország területén bármilyen bűncselekményt ábrázoló képregény birtoklása.

Washingtonban eddig ismeretlen okból betiltották a nyalókázást.

Ezek alapján érdemes nagyon komolyan utánajárni az érvényben lévő jogszabályoknak, amikor valaki külföldre tervez utazni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!