Szorcsik Viki ismét Mexikóban tölti az ünnepi időszakot, ahol a Karib-tenger partján készül a télre – jóval szexisebb módon, mint ahogy itthon megszoktuk. A színésznő egy képsorozatot is megosztott, amelyhez azt írta: „Télapó egy kicsit másképpen a Karib-tenger partján.” A piros kabát helyett fürdőruhát visel, a télapó sapkát pedig a karjában ülő kiskutyára adta – írja a Blikk.hu.
Szorcsik Viki számára Mexikó az évek során szinte második otthonná vált, ahová a világjárvány idején is visszavonult. Most is Tulum környékén pihen, mert – ahogy korábban is mondta – számára létszükséglet az utazás és az élmények gyűjtése. A hideg, ködös magyar advent helyett a napsütéses tengerpartot választotta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!