Különleges találkozásról számolt be közösségi oldalán Pottyondy Edina humorista, hiszen a legutóbbi fellépésére a „Hide the Pain Haroldként” világhírűvé vált Arató András, kőszegi származású mémarc is ellátogatott.
„Életem egyik legemlékezetesebb fellépése” – írta Pottyondy. Mint elmesélte, az előadás előtt pár perccel, az Eötvös10 folyosóján váratlanul megpillantotta Arató Andrást, aki épp egy festőszakkörön vett részt az épületben. „Nincs sok időm, de ez soha vissza nem térő alkalom” – írta, majd gyorsan visszament a telefonjáért, hogy szelfit kérjen a „leghíresebb magyartól”.
Arató nemcsak a közös fotóra mondott igent, hanem be is ült Pottyondy előadására, amelyben egy rövid rész róla is szól. A humorista szerint óriási ováció fogadta, amikor Hide the Pain Harold megjelent a nézőtéren: „Ilyen ováció engem még nem fogadott” – írta nevetve. És azt is megtudhattuk, hogy Arató rendszeres nézője Pottyondy Edina videóinak is.
A világszerte ismert, mosolygó kőszegi nyugdíjas feleségével együtt nézte végig a Démonok és hormonok című műsort, amelyet Pottyondy idén utoljára december 2-án, Újpesten ad elő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!