Űrhajós a koncerten – Kapu Tibor ellátogatott a Zaporozsec születésnapi bulijára

Az asztronauta élőben hallgathatta meg a szentgotthárdi banda Mr. Gorsky című dalát.

Különleges vendéggel ünnepelt a szentgotthárdi gyökerű Zaporozsec zenekar: a banda születésnapi koncertjén megjelent Kapu Tibor űrhajós, aki személyesen is meghallgatta a zenekar egyik legismertebb számát, a Mr. Gorsky című dalt.

A zenekar a közösségi oldalán számolt be a meglepetésről, amit „hatalmas megtiszteltetésként” éltek meg. Kapu Tibor, Magyarország második kijelölt űrhajósa, elfogadta a meghívásukat, és az A38 hajón tartott koncerten hallgatta meg élőben a dalt, amelynek témája is az űrhöz kötődik.

A Zaporozsec „Mr. Gorsky” című dala egy régi városi legendát dolgoz fel. A történet szerint, amikor Neil Armstrong 1969-ben a Holdra lépett, a világ első emberének szavai közt volt egy furcsa mondat is: „Good luck, Mr. Gorsky!” – vagyis „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!”

A legenda úgy tartja, hogy Armstrong gyerekkorában egyszer kihallgatott egy beszélgetést a szomszéd házaspár között, ahol a férj valami merész kívánságot fogalmazott meg – orális kényeztetés reményében –, mire a feleség azt felelte: „Majd ha a szomszéd kisfiú a Holdra megy.”

Évtizedekkel később, amikor Armstrong valóban a Holdon járt, állítólag ezzel a mondattal „üzent vissza” a Földre – így született meg a legendás Mr. Gorsky története, amely azóta is az egyik legkedveltebb űrhajós anekdota.

A banda tagjai szerint ez az este „örökre emlékezetes marad” – hiszen ritkán fordul elő, hogy egy valódi űrhajós hallgat meg élőben egy „űrhajós dalt”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!