Spórolás miatt mondták le a Punnany Massif soproni fellépését

Az önkormányzat csak fix keretösszeget biztosított idén.

A költségek csökkentése miatt mondta le a Punnany Massif fellépését a Soproni Sörnapokon a szervező Soproni Városmarketing Nonprofit Kft. – közölte a cég a Telex megkeresésére.

Az ügyvezető, Kuslics Balázs szerint az önkormányzat csak egy fix keretösszeget biztosított a rendezvényre, így az emelkedő előadói és alvállalkozói költségek, valamint a szűkebb források miatt kisebb színpadon, rövidebb műsoridővel tartják meg az eseményt a város főterén. Az átszervezéssel mintegy 14 millió forintot spóroltak, a rendezvény költségvetése így körülbelül 27 millió forint lesz.

Kuslics hangsúlyozta: a döntésnek nincs köze a zenekar politikai véleménynyilvánításához, a rendezvény továbbra is mentes a pártpolitikai üzenetektől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!