A tini botrányhősnő Lil Tay letarolta az OnlyFanset

Hamis halálhír, rapkarrier és kriptovaluta-promóció után most felnőtt tartalmakkal keresett egymillió dollárt három óra alatt.

Miután betöltötte a 18. életévét, Lil Tay, az egykori gyerekrapper és internetes botrányhős, saját OnlyFans-fiókot indított – és ezzel új rekordot állított fel a platform történetében. Három órán belül egymillió dollár bevételre tett szert, amit büszkén osztott meg követőivel:

„1 millió dollár 3 óra alatt. Megdöntöttük azt a kib_KUKAC_szott OnlyFans-rekordot.”

Az influenszer, aki korábban egy kriptovaluta-promócióval, majd később egy álhírbe csomagolt halálhírével került a figyelem középpontjába, most pénzügyileg is bebizonyította, hogy továbbra is képes uralni a netes nyilvánosságot – írja a 24.hu.

A LADbible cikke szerint Lil Tay Instagramon közzétett képernyőfotója alapján a bevétele így oszlott meg:

  • 511 ezer dollár származott feliratkozásokból,
  • 26 ezer dollár borravalókból,
  • 486 ezer dollár pedig privát üzenetekből folyt be.
  • Lil Tay az elmúlt években leginkább a TikTokon volt aktív, de úgy tűnik, nagykorúsága után új pályára állítja karrierjét – és a számai alapján elképesztő sikerrel.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!