Megunta a kétkedést, ezért igazságügyi szakértőhöz fordult Fodor Réka, az online ismertté vált „fenékedző”. A közösségi médiában sokan kérdőjelezték meg, hogy valóban edzéssel érte el látványos hátsóját, vagy szépészeti beavatkozással – írja a 444.hu.
Most azonban megszületett a szakvélemény: „Igazságügyi szakértői vizsgálat igazolta Fodor Réka fitneszedző farizmának természetes eredetét” – áll a Cube-Élmény Kft. által az MTI-hez eljuttatott közleményben. A dokumentum szerint a plasztikai sebész és az igazságügyi orvosszakértő egyértelműen kizárta az implantátumot vagy más beavatkozást.
Fodor Réka, a Barackcsapat edzői közösség vezetője hangsúlyozta: „A formámat kemény edzéssel értem el, nem plasztikával. Jó lenne, ha ez most már végre mindenkinek világos lenne.”
Az ügy túlmutat a személyes hitelességen. A közleményben kitértek arra is, hogy a támadások jól példázzák az internetes verbális agresszió terjedését, amellyel egyre több közszereplőnek kell szembenéznie. Fodor közössége szerint ezért is fontos, hogy a hitelesség és a testtudatosság mellett a tudatos online jelenlét is érték legyen.
Nem ez az első eset, hogy Fodor Réka bizonyította természetes idomait: 2023 szeptemberében az RTL egy ultrahangvizsgálatot is bemutatott, ahol szakértők megállapították, hogy a fenekét 3-5 centiméter vastag izom fedi.
A mostani igazságügyi szakvélemény azonban még ennél is hivatalosabb megerősítés – papírral, pecséttel. És úgy tűnik, ez a papír most mindent visz.