Orbán Viktornak ezúttal még utaznia sem kellett, hogy megcsillantsa briliáns angoltudását. A baj csak az, hogy nem csillant akkorát, mint szerette volna a CPAC Hungary konferencián. A beszéde kevesebb információt hordozott, mint egy üdítősüveg kupakja – de legalább a kelenföldi után megérkezett a felcsúti ekszent is. Lecc szpík inglis togedör:
A beszédet hallgatva óhatatlanul felmerül a kérdés: ilyen szegényes angoltudással vajon mennyire tud eligazodni a külpolitikai tárgyalásokon, mondjuk négyszemközti egyeztetéseken? A kisgyerekek fejlődésében is nagy mérföldkő, amikor már tőmondatokban tudnak kommunikálni – ez a szint a miniszterelnöknél is megvan. De vajon ez elég a politikai játszmák terepén?
Az is érthetőbbé válik, miért nem ragadt rá semmi a liberális filozófia történetéből oxfordi évei alatt. Talán Soros György is úgy érzi ma már, hogy azt az ösztöndíjat hasznosabban is elkölthette volna.
Persze, ha nem érted, mit mondanak, akkor teljesen mindegy, hogy Tupac vagy 6ix9ine szól a füledbe. Ez a jelenség sajnos nem egyedi: a magyar politikai elit jelentős része a nyelvtudás terén is a múltban ragadt. Bár Trianonnal kapcsolatban terjed a legenda, hogy a magyar küldöttek nem beszéltek idegen nyelvet, valójában Drasche-Lázár Alfréd például diplomataként franciául tárgyalt. Igaz, érdemi beleszólása így sem volt – mert vesztett félként senkit nem érdekelt a véleménye.
Ma viszont már nem mentség a veszteség – csak a nyelvi. És abban úgy tűnik, a „háráso” még mindig jobban megy, mint az „inglis”.
