A harmadik trimeszterben kapott rossz hírt Palácsik-Ráthonyi Tímea

Egyszerre nevel egy béranya által született kisfiút, és várja a második gyermekét a korábban Vajna Timiként ismert celeb. Az orvosok szerint természetes úton nem szülhet, de boldogabb, mint valaha.

Vajna Tímea – ma már Palácsik-Ráthonyi Tímea – éveken át harcolt a meddőséggel: vetélések, sikertelen lombikprogramok és endometriózis nehezítette útját az anyaság felé. Idén béranya segítségével megszületett kisfia, Ben, most pedig már saját gyermekét hordja a szíve alatt, a terhesség harmadik trimeszterében – írja a blikk.hu.

A Néma tünetek című RTL-műsorban elmondta, először féltékeny volt a béranyára, amiért neki sikerült teherbe esnie, később viszont elfogadta, hogy így válhatnak szülővé. Közben egy embrióbeültetés révén ő maga is várandós lett – és most már kétgyermekes anyuka lesz.

A boldogság mellé orvosi kényszer is társul: csípőproblémák és lágyéksérv miatt kizárt a természetes szülés, így kislányát időzített császárral hozza világra. Tímea szerint azonban minden nehézséget megér ez a csoda: „Muszáj volt félretennem az egómat. Így lett családunk.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!