Mi, magyarok szeretjük a magunk módján imádni az Urat, ha más nem, akkor tömbösítve a halálos ágyunkon. De odáig el is kell jutni valahogy, ehhez pedig a kocsmán keresztül vezet egy viszonylag egyenes út, mert azt már a szocializmus megtaníttatta velünk, hogy „az alkohol öl, butít és nyomorba dönt!”
Az alábbi hely pedig nemcsak kocsma, hanem vegyesbolt, ATM és még templom is. Egyszerűen zseniális, és bármit is szeretnél itt, készpénzt bármikor fel tudsz venni. Egy újabb szelete ez az abszurd valóságunknak:
Persze, ez csak egy mém, legalábbis még. Láttunk már olyat a történelem során párszor, hogy egy viccből végül valóság lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!