Gyermeke született Vajna Tímeának és közben gyermeket is vár - jelentette be Instagram-oldalán a celeb, akit most már Palácsik-Ráthonyi Tímeának hívnak.
Elárulta, Andy Vajnával is szerettek volna közös babát, előkészültek a lombikra, de a filmügyi kormánybiztos és kaszinótulajdonos meghalt.
Következő férjével, Ráthonyi Zoltánnal sokat küzdöttek a családalapításért. Miután mesterséges úton sem jártak sikerrel, az orvos béranyát javasolt.
A bejegyzésből kiderül, négy babát veszítettek el az elmúlt években. 15 hormonstimuláció és 17 műtéten esett át Palácsik-Ráthonyi Tímea, aki először ellenkezett, végül azonban beleegyezett a béranyába. Kisfiuk nemrég született meg a béranyától. Második gyermekük pedig kislány lesz.
A férj egyébként a milliárdos vagyonú debreceni Ráthonyi-család tagja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!