20 éve próbáljuk megszerezni mind

És még mindig csodálatos érzés kijutni a Dark Cave-ből

20 éve történt először, hogy valaki Bulbasaurral kezdett, és elég hamar meg is bánta. 20 éve történt először, hogy valaki 10 repelt használt el mire átjutott a Dark Cave-en, mert rohadt Zubatek mindenütt. 20 éve valaki vett egy Magikarpot és még örült is neki. 20 éve indult útjára az első pokémonedző.

Apád valószínűleg sosem szeretett
pokémon

1996 február 27-én a Pokémon Red és a Pokémon Green című Game Boy-játékok megjelenésével indult el minden idők egyik legsikeresebb szórakoztatóipari sorozata. A zsebszörnyek pár évvel később az amerikai és európai piacra is betörtek, mára pedig a sorozat túl van megannyi videojátékon, animén, mangán, filmen, kártyajátékon, és egy rakás Pikachuval díszített kacaton. A Pokémon médiabirodalom ez alatt a 20 év alatt több mint 40 milliárd dollár bevételt hozott, amivel a második helyen állnak a videojáték-sorozatok közt Mario mögött.

20 év
alwaysnintendo

A Pokémon-játékoknak idén jön ki a hetedik generációja, de az alapok a két évtized alatt változatlanok maradtak. Adott egy fiatal hős, aki útnak indul az általa választott kis harciállattal azzal a céllal, hogy ő legyen a legjobb pokémonmester, és hogy összegyűjtse mind. A játék atyja, Satoshi Tajiri gyerekkorában előszeretettel gyűjtött rovarokat, ami Japánban amúgy is népszerű hobbi volt a gyerekek körében. Állítólag innen jött az ötlet. A Nintendo kézikonzolja, a Game Boy ideális platform volt Tajiri ötletének megvalósítására. Azt, hogy a játékgépeket egy kábel segítségével össze lehet kapcsolni, korábban csak arra használták, hogy a játékosok egymás ellen tudjanak játszani. A Pokémon viszont újított, és lehetővé tette, hogy a pokémonedzők cserélgethessék egymás közt virtuális kedvenceiket. Azzal is a erre ösztönözték az ifjú trénereket, hogy egyszerre két verzió jelent meg a játékból, viszont egyik sem tartalmazta az összes Pokémont, így aki össze akarta gyűjteni mind, az vagy cserélgetett, vagy megvette mindkettőt.

A Pokémon hatalmas siker volt Japánban, ám a nyugati piactól kicsit tartottak a készítők. Attól féltek, hogy a cuki állatkák gyűjtögetése nem fogja annyira vonzani az amerikai gyerekeket, de végül nem igazolódtak be a félelmeik. Az ezredfordulóra a Pokémon világszintű jelenség volt, a Simpson család és a South Park is megemlékezett róla, egyházi botrányok és tömeges epilepsziás rohamok kísérték az útját. Hozzánk is betörtek Charmanderék, bár én személy szerint a rajzfilmmel előbb találkoztam, mint a játékkal, a szombathelyi lakótelepen viszonylag ritka volt a Game Boy. De szerintem a kortársaim közül tízből legalább kilencen tudnák folytatni, ha elkezdeném, hogy „A célom az, hogy jó legyek…”

20 év után a Pokémon népszerűsége még mindig töretlen, a játék még mindig hű a gyökereihez, de egyáltalán nem vált unalmassá, amit az is bizonyít, hogy a kritikusok minden egyes új megjelenést rendre kikáltják az adott Game Boy generáció legjobb szerepjátékának. Vajon kitart a lendület még 20 évig? Nem tudni, de a mi generációnknak valószínűleg örökre meghatározó gyerekkori élmény marad.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!