2016-ban új emojikkal bővül a repertoár

Jövőre már küldhetünk télanyót, kismamát vagy akár bacont is.

Mióta a telefon a kezünkhöz nőtt, meg sem lepődünk a szöveg nélküli üzeneteken. Itt egy röhögős fej, ott egy pizzaszelet – szavak nélkül is megértjük egymást, nem kell ehhez negyvenévnyi házasság. Vannak azonban olyan esetek, amikor a meglévő ezer hangulatjel mégis kevésnek bizonyul.

Jó hír azoknak, akik eddig nélkülöztek, hogy 2016-tól már simán küldözgethetik a télanyó- és a cowbox-emojikat. Persze, ezen kívül lesz még újdonság bőven – szám szerint 38.

A táncoló hölgy végre partnert kap

Emojipedia

Egy menyasszony vőlegény nélkül mit sem ér

Emojipedia

Télanyó is érkezik

Emojipedia

A hercegnő megtalálja hercegét

Emojipedia

Már emojival is bejelenthetjük a nagy hírt…

Emojipedia

Új arcok a láthatáron: cowboy, bohóc, Mr. Hányingerem van; Éppen Szelfizek és többiek

Emojipedia

Sokféleképpen kezezhetünk is

Emojipedia

Végre ehetünk croissant-t, avokádót, ubit, bacont, krumplit, répát és mindehhez pezsgőt is ihatunk

Emojipedia

Szomorkodás rózsával és fekete szívvel

Emojipedia

Állatkert az emojitárban

Emojipedia

Száguldhatunk rolleren, Vespán, és még stoptáblánk is lesz

Emojipedia

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!