Mindenkivel előfordult már, hogy hulla fáradtan felkelve kiment a konyhába, megfőzte a szokásos és az álmosság elhessegetéséhez nélkülözhetetlen kávéját, abban reménykedve, hogy hátha attól majd egy picit jobb lesz és talán még az alapvető életfunkciói is beindulnak, majd miután lenéz a csésze kávéra, az azt borító habban egy arc mosolyog rá vissza, vagy éppen tátja a száját. Ilyenkor általában csak pislogunk egyet és addigra a hab már össze is esik, elvesztve minden addigi emberi vonását.
Persze nem feltétlenül csak a kávézás során találkozhatunk ilyennel, hosszabb utakon a jármű ablakán kibámulva is sokszor vehetünk észre egész jól kivehető alakokat a felhőkben legyen az bármilyen állat, vagy éppen arc. Előfordulhat az is, hogy izgalmasabb elfoglaltság híján mi magunk keresgéljük tudatosan ezeket a formákat.
Íme például egy tavalyi,
Isten öklének
elnevezett jelenség.Mindez nem véletlen és ráadásul még tudományos magyarázat is van rá. Ez nem más, mint az apofénia, ami egy olyan spontán reakció egymással össze nem függő véletlenszerű jelenségekre, mely azoknak látszólagos értelmet tulajdonít. Ennek egy fajtája a Pareidolia, amit két görög szó (para - rendellenes; eidolon - kép) összetételéből kapunk meg. Ennek a jelenségnek az áldozatai vagyunk, amikor teljesen véletlenül, mondjuk Jézus arcát pillantjuk meg egy pirítós kenyéren. Megtörtént eset.
Van akivel gyakrabban fordul elő, van akivel csak ritkán, úgyhogy pár kép erejéig mindenki készüljön fel a
rendellenes képek
világára, ugyanis összegyűjtöttünk pár egész vicces és tényleg könnyen kivehető ijedt, mosolygó, sőt mérges arcot mindennapi tárgyakban.Kezdjük is rögtön Donald Trumppal!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!