First lady-nek lenni tulajdonképpen egy teljes munkaidős, felelősségmentes állás – már ha az elnök, az emberei, a szavazók és a több ezer újságíró véleményét nem vesszük figyelembe. Most úgy tűnik, férjéhez hasonlóan Melania Trump is szembeszáll az elvárásokkal és köszöni a javaslatokat, de nem biztos, hogy kér ebből a tortából. Ő majd megmondja, hogy mit tesz és mit nem first lady-sége alatt.
Mrs. Trump az elnökké avatás óta most először tért vissza New Yorkból Washingtonba és máris kijelentette, hogy addig nem költöznek a Fehér Házba, amíg az iskolai év véget nem ér fiuk, Barron számára.
Talán nekünk meglepő a fordulat, azonban azoknak, akik évek óta tanulmányozzák az első feleségek megnyilvánulásait, egyáltalán nem új keletű a jelenség. Ahogy Lisa Kathleen Graddy, író és kurátor is mondja: minden elnökfeleségnek meg kell találni a maga útját, amit a következő négy vagy nyolc évben kitaposhat. Vannak olyanok, akiknek rövid ellenkezés után bele tudnak helyezkedni a szerepbe, de akadnak olyanok is, akiknek ez sosem sikerül igazán. Vajon Melania Trumpot hova soroljuk majd egy-két év múlva?
Ehhez Bess Trumannek is lenne hozzáfűznivalója
Bár Mrs. Trump stílusa inkább Jacqueline Kennedy-re emlékeztet, mégis találni hasonlóságot például Harry Truman feleségével is. Melaniához hasonlóan, Bess Truman is New Yorkban maradt egy ideig fiával, csak hogy védje a nyilvánosságtól és a fiú nyugodtan elvégezhesse tanulmányait.
Bess Truman sosem igazította időbeosztását a Fehér Házhoz. Sőt, ha tehette, mindig hazalátogatott szülővárosába és a jó öreg bridzs klubba, ahova korábban járt. Mrs. Trump ehhez hasonlatosan csak annyi időt tölt az elnöki lakban, amennyit éppen muszáj – és persze azt a néhány napot sem élvezi igazán. Truman felesége úgy tartotta, hogy nem őt választották meg, így nem köteles elszámolni szabadidejéről sem a médiának, sem senki másnak.
Pat Nixon, a csendes elszenvedő
Eleanor Roosevelttől Michelle Obamáig hosszú út vezetett és sokan meg is küzdöttek az új címmel. Legjobb példa erre Pat Nixon, Richard Nixon felesége. Ő sosem tudott igazán first lady lenni, inkább csak csendben meghúzódott a háttérben és figyelte férje munkáját. Azt a munkásságot, ami annyi ellentmondást váltott ki az emberekből. Pat azonban sosem szólalt fel. Számára az életet nem az jelentette, hogy ő az elnök felesége, akit visznek ide-oda. Tűrte, de az újságírók szerint cseppet sem szerette.
Melania már többször is utalt rá, hogy ha Washingtonba is költözik, szeretne saját személyzetet, akik közvetítenek közte és a Fehér Ház között. Van az épületnek ugyanis egy East Wing nevű része, mely a keleti oldalon fekszik. Ide „szeretne” tehát Trumpné költözni, ha minden kötél szakad. Ez azonban még csak a távoli jövő, hiszen a jelek szerint egy ideig még biztosan New York marad a főhadiszállás.
A First Women című könyv írója, Kate Andersen Brower úgy fogalmazott, hogy bár nem biztos benne, hogy Mrs. Trump tudja, mit csinál, annyi szent, hogy azt vakmerően teszi. Nem ő az első elnökfeleség, aki nem szeretne főállású lady lenni. Valószínűleg úttörő sem lesz a szakmában. De talán az elképzeléseit illetően kitartó lesz, s ha ezt a kitartás kamatoztatja – netán a jótékonykodás terén – akarata ellenére akár még egy szimpatikus first lady is lehet belőle.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!