Szörfös pingvinek és vörös teknősök a vásznon

Na meg Jennifer Lawrence és Chris Pratt nagy utazása is.

Utazók

Sokat ígér, de keveset ad az Utazók, legalábbis, ha az itthon már megjelent kritkáknak hinni lehet. A film ugyanis azt a lehetőséget csillogtatja meg előttünk, hogy egy elég dögös és sejtelnes sci-fivel fogunk farkasszemet nézni a gyöngyvásznon. Ehhez képest egy rém unalmas és előre kiszámítható mozival kerülünk szembe. A Rottentomatoes-on például mindössze 31%-ot kapott a kritikusoktól és hát valljuk be, az tényleg nem valami sok.

A vörös teknős

A Studio Ghibli nevéhez olyan kiváló animációs filmek fűződnek, mint a Chihiro Szellemországban, A vándorló palota vagy éppen a Szél támad. A stúdió fennállása óta először engedett külföldi alkotót a berkeibe: az Oscar-díjas rövidfilmesnek, Michael Dudok de Wit-nek nyílt lehetősége rá, hogy a szárnyaik alatt elkészítse első egészestés alkotását, a Vörös teknőst. A sztori egy hajótörött férfi küzdelmes mindennapjait meséli. Én valószínű ott leszek valamelyik vetítésen.

Vigyázz, kész, szörf! 2

És, hogy ha már animáció. 2007-ben mutatták be a Vigyázz, kész, szörf! első részét. A film óriási siker volt, nem csak vagány sztorija, de formabontó narratívája miatt is. Nekem például annyira bejött, hogy a DVD most is ott csücsül a polcomon. Hát persze, hogy ezt is utolérte a folytatások szörnyű keze, így kereken 10 évvel az első bemutatója után itt a folytatás, ami egy nagyon különleges házasságból született, merthogy a film egyik fő szponzora a WWE, vagyis a pankrációs "szuperliga", így az új karaktereket nem csak, hogy bunyósokról mintázták, de még ők is szólaltatják meg őket. Az animációt egyébként külföldön csak DVD-re szánták, hogy nálunk miért kaphat helyet a vásznon, rejtély. Arról nem is beszélve, hogy már az előzetesen is látszik, hogy mennyire silány, valóban csak DVD-re való animációt kapott a Szörf 2. Kár érte.

David Bowie arcai

Egy rendhagyó dokumentumfilm a legendás művészről, David Bowieról, amit egy nagyon sikeres kiállítás ihletett. A londoni Victoria and Albert Museum rendezte meg a "David Bowie is" című tárlatot, amire több százezren voltak kíváncsiak. Most pedig azok is részesei lehetnek a kiállításnak, akik fizikailag nem tudtak ott lenni. A filmben kurátorok és Bowie zenész és művésztársai mesélnek egy egy tárgyról és azokhoz köthető történetekről.

Madeleine

Egy családi mikrodráma, ami egy olasz família történetét mutatja be. A sztori két főhőse Madeline és Sophie, akik a világban szétszéledt családjukban kénytelenek helytállni. Egy váratlan betegség és egy orvos különös viselkedése azonban arra sarkallja őket, hogy felkerekedjenek és számonkérjék apjukat, amiért nem képes vállalni családfői teendőit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!