Ő már akkor celeb volt, amikor még azt sem tudták, hogy mi az

Korda György ma 78 éves és még mindig imádjuk.

Na jó lehet csak én imádom, de nem baj, mert az nyuhuba én tudok írni, így most velem együtt mindneki szeresse meg Korda Györgyöt. A kedvenc Gyuri bácsim 78 évvel ezelőtt született a Dob utcában, bár akkor még nem Korda néven.

Pályáját az '50-es években kezdte, és egyszer egy interjúban elmesélte nekem, hogy mennyire izgult az első fellépésére tartva. Mesélte, hogy jól emlékszik arra a papundekli kofferre, amit a buszmegállóban szorongatott, miközben várta a járatot.

Feleségével Balázs Klárivea a 80-as években ismerkedett meg. Először egy balatoni fellépésen, Tihanyban találkoztak, ahol egyből egymásra találtak. Bár a mostani anekdoták szerint Klárika azért kérette magát egy kicsit. Gyuri bácsi aztán Szombathelyen, a BM klubban egy hagymás csülök fölött kérte meg Klárika kezét.

Klárikának egyébként Korda művész úr a második férje. A Boros néven született énekesnőnek, a Balázs a férje után felvett és azóta sem "levetett" neve.

Az ország nem csak a még mindig bulisnak számító táncdalokat, de a pókert is köszönheti Gyuri bácsinak. A sport1 egykori póker közvetítéseit egy ország nézte, csak, hogy elcsípjen egy-egy Korda aranyköpést. Azóta is szállóigévé vált az "ééééééééééés megadja!" Korda beszólás.

Túl a 70-en Gyuri bácsi még mindig aktív. Igaz amíg jó pár éve arról panaszkodott, hogy nem tud már úgy frazírozni, mint korábban, addigra mostanra már nem is nagyon próbálkozik az énekléssel. Jelenlétével szórakoztatja a közönséget, a hang pedig leginkább felvételről szól, az énekek alatt.

Sok boldog szülinapot még Gyuri bácsi!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!