Legendás Mel Gibson és megfigyelése

Megint van mit nézni a mozikban.

Legendás állatok és megfigyelésük

Harry Potter is back! Vagyis nem, mégsem, hiszen Potter még csak kósza gondolat sem volt ennek a történetnek az idején. A ködös Angliából most az Amerikai Egyesült Államokba tesszük át a székhelyünket, ahol egyébként szintén vannak muglik és varázslók, meg boszorkányok. A történet most fantasztikus lények és egy kis sötét varázslat köré fonódik. Hogy lesz e akkora siker a Legendás állatok, mint a Harry Potter franchise, az nagyjából egy hétvége alatt el is dől majd. Egyébként nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Potteren felnőtt moziba járók ki vannak erre éhezve, mint kisdiák a csoki békára.

Az utolsó emberig

A jó öreg Mel Gibson végre ismét magára talált. Ez a Gibson főszereplésével készült akció és az ő rendezésében elkészült, másik, katonai film az, amivel Hollywood egykori nagy kedvence ismét visszakapaszkodott az A listás sztárok közé. Mondjuk Az utolsó emberig-től túl sokat nem kell várni. Akció és menekülés, na meg a kőkemény Mel Gibson. Azért meg lesz ennek a közönsége, ebben biztos vagyok.

Éjszakai ragadozók

Egy kőkemény thrillernek tűnő alkotás, amiről eddig csak és kizárólag jó kritikákat olvastam. Ha bírod az olyan mozikat, amik bekúsznak a bőröd alá és még a teremből kijövet is órákon át hatással van rád, akkor ez a te mozid lesz. Már csak azért is mert a főszerepben olyan éppen toppon lévő sztárok vannak, mint Amy Adams vagy Jake Gyllenhaal. A sztorit most el sem kezdem ragozni mert nem egyszerű, de a lényeg, hogy szerelmi szál, egy krimi regény és egy csúnyán véget ért kapcsolat is főszerephez fog jutni.

A sors kegyeltjei...meg a többiek

Egy francia vígjáték a századelőről, egy pár groteszk arisztokratával, na meg együgyű munkással. A tengerparti üdülő városból egyre másra tűnnek el az emberek, de holttesteket nem találnak. A rejtély kibogozása közben pedig még több különleges embert ismerhetünk meg. Nem szokványos vígjátékokat kedvelőknek jó kikapcsolódás lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!