The Walking Dead - új előzetest és posztert is kaptunk

Már csak egy hónap és folytatódik az AMC zombis sorozata.

Az AMC új előzetest és posztert dobott ki majdnem pontosan egy hónappal a heteik évad nyitánya előtt. Mivel egyre közelít az október 23-i premier, valószínűleg egyre gyakrabban fogunk hallani a zombis sorozatról, amit természetesen nem sajnálunk.

A hetedik évad promotálásával meggyűlhet a baja a csatornának, ugyanis az évadzáró epizód elég nagy cliffhangerrel zárult, nevezetesen azzal, hogy Negan az egyik főszereplőt kivégezte kedvenc, szögekkel díszített baseball ütőjével, azt viszont nem tudtuk meg, hogy ki is volt az és ezt értelemszerűen nem is akarják lelőni a trailerekkel.

Hiába rajongók ezreinek igyekezete, ők sem tudták kideríteni ki lehet az áldozat, pedig tényleg mindent beleadtak, még olyan is volt aki Rick csapattársai, illetve a háttérben látható fák állásából próbálta kimatekozni, hogy kire esett végül Negan választása.

Az új évad előzetesei így tehát inkább az új szereplőkkel foglalkoznak, ami talán nem is baj, mert végre többet láthatunk az előző évad végén feltűnő páncélozott lovas katonák vezéréből, akinek ráadásul egy tigris a házi kedvence.

Az új poszteren pedig Jeffrey Dean Morgan látható, aki a sorozatban Negant alakítja. A felirat szerint

még csak most kezdődik a móka

, de igazából majd csak október végén fog, amikor megérkezik az első rész.

The Walking Dead 7. évad
http://hu.ign.com/the-walking-dead-3/16465/news/the-walking-dead-uj-elozetes-es-poszter-erkezett

Forrás: IGN

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!