Az Egyesült Államokban minden évben megrendezésre kerül a Nemzeti Szakáll és Bajusz Bajnokság. Ahogy azt a rendezvény neve is mutatja, nincs másról szó, minthogy a legbüszkébb arcszőrzet tulajdonosok benevezhetnek, és megmérettethetik magukat egy direkt erre a célra kitalált versenyen.
A szakállak egyre szélesebb körben való elterjedése és divatossá válása az utóbbi években szemmel láthatóan növelte az érdeklődést a verseny iránt. A 300 versenyző összesen 18 kategóriában nevezhetett. Az egyik kategóriát például éppen hazánkról nevezték el (Hungarian Moustache).A rendezvényt Nashville-ben tartották egy több, mint kétezer férőhelyes színházban.
A bajszokat és szakállakat egy hétfős zsűri értékelte, aszerint, hogy mennyire emeli ki a versenyző arcvonásait és mennyire passzol a személyiségéhez.
A zsűriben helyet kapott a Szakáll és Bajusz Világbajnokság regnáló bajnoka is.
A képeket Greg Anderson készítette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!