Az emberi kommunikációban nem csak a szavak fontosa, de a testbeszéd is. Ha valaki kihúzza magát az egyrészt magabiztosságot ad neki, másrészt pedig a magyar nyelvben olyan szépen leírva „kiáll magáért”. Ha pedig valaki meghunyászkodik, az ugye hajlott derékkal, fejet leszegve tesz-vesz a világban.
De, hogy mindez az okos telefonokhoz. A dolgot Amy Cuddy, hravardi professzor vizsgálta meg. Az okos telefont tartó ember ugyanis egy jellegzetes testtartásban, kicsit görnyedve, leejtett vállakkal tartja maga elé a készüléket. Ez pedig tudat alatt elég komolyan növeli meg a depresszív életlátást és a negatív életérzést.
A professzor és kutató csoportja több kísérletet is véghezvitt. Az egyik ilyen kísérletben alanyokat ültettek görnyedt, majd másokat egyenes testtartásba. Mindkét csoportnak ugyanazt a szóláncot adták a kezébe. A görnyedtek inkább a negatív jelentésű szavakra emlékeztek, míg az egyenesen ülők épp, hogy a pozitív kicsengésűeket jegyezték meg.
A kutatók ezután okos telefonokat adtak a tesztalanyok kezébe, akik maguktól vették fel a jellegzetes „telefonos” testtartást. A telefonról való hírolvasás után szintén inkább a negatív hírekre emlékeztek inkább az alanyok.
Jah, az már csak hab a tortán. Hogy ezzel egy időben tabletről, laptopról és asztali gépről is kellett három másik csoportnak, ugyanazokat a híreket végig olvasni. A kutatók azonban nem szóltak nekik, hogy ha végeztek az olvasással, akkor felállhatnak és elmehetnek.
Vajon kik merték először megkérdezni, hogy elmehetnek e? Igen, az asztali gépnél egyenesen ülő alanyok. Az okos telefonon böngészők legutóbb merték feltenni a kérdést, hogy akkor most végeztek e?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!