Újévkor mindenki megfogadta, hogy majd most nyáron hihetetlenül éles hasizmokkal támadja be a strandot, mi pedig ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.
Azért azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a konditerem bármennyire is idegen, vagy ijesztő helynek tűnik, a gépek sokaságával és az általában segítőkész személyi edzőkkel nagyon megkönnyítheti a fejlődést és valószínűleg látványosabb izomzatot is összehozhat, mivel az ottani eszközökkel könnyebben dolgoztathatunk meg minden izomcsoportot külön külön.
Úgyhogy ha nincs otthon a pincében komplett edzőtermünk mindenféle felszereléssel, akkor általában egyszerűbb mégiscsak kiváltani azt a bérletet és lejárni a terembe, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy ne edzhetnénk akár otthon is.
Ha nem vagyunk a kitartás és az elszántság bajnokai, olykor nehéz lehet otthon egyedül nyomni a fekvőket és a felüléseket. Hiába találtuk meg a legjobb edzéstervet az otthoni erősítéshez, és hiába tudjuk, hogy még hátra lenne harminc ismétlés, ha a fáradtság első jelénél a földre rogyva feladjuk.
Saját tapasztalatok alapján mondhatom, hogy egyszerűbb úgy végigizzadni a gyakorlatsorozatokat, ha legalább a képernyőn szenved velünk valaki, arról nem is beszélve, hogy ezek az edzős videók általában informatívak és jól felépítettek is.
Ezekhez az edzésekhez legtöbbször maximum két egykezes súlyzó kell, na meg azokhoz az erőnkhöz mérten pár súlytárcsa, egyébként pedig a saját testsúlyos gyakorlatokra koncentrálnak, így magukban is hasznosak lehetnek, de akár a már meglévő edzéstervünket is kiegészíthetjük velük, hiszen remek kardió edzéseket is találhatunk köztük.
Fitness Blender
A gyors, 10 perces kardió edzésektől kezdve a több mint egy órás tényleg embert próbáló gyakorlatsorozatokig mindenféle hosszúságú és nehézségű videókat találhatunk, nyugodtan tessék válogatni és bátran ki is lehet őket próbálni.
HASfit
Egy volt profi kick boxoló fitness csatornája, aki általában a 20-30 perces, de annál keményebb edzéseiről híres. A legtöbb edzéséhez hasznos két egykezes súlyzó, de vannak olyanok is amihez a kitartásunkon kívül semmi felszerelés nem kell, ilyen az alábbi is:
Christine Salus
Az egyik személyes kedvenc. A hosszabb edzések iszonyatosan nehezek, rengeteg videója van, úgyhogy akár mindennap másikat csinálhatunk, és szintén pozitívum, hogy úgynevezett "csendes edzéseket" is csinál, ami nélkülöz minden olyan gyakorlatot (pl. ugrások, magas térdemelés) ami zavarhatja a szomszédokat, vagy a velünk együtt élőket.
Bikini Model Fitness
Na igen, kifejezetten a hölgyeknek is van egy csatorna, ami a kerek popsira és a feszes hasra koncentrál 10-15 perces edzésekkel. Ez pont nem túl hosszú ahhoz, hogy elriassza az izmosodni vágyókat, de talán pont elég is, hogy látható eredményt produkáljon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!