Ilyen volt a Nagy Duett az Instán

Tegnap véget ért a kínos mosolygások showja. Mutatjuk mi ment a színfalak mögött.

Volt akit szórakoztatott, engem kifejezetten idegesített a Nagy Duett. A műsor, aminek az volt a lényege, hogy énekelni tudó ismert emberek, próbálnak megtanítani énekelni nem tudó, szintén ismert embereket. Az eredmény pedig többé kevésbé kissé kínos produkció volt, ami nem elég, hogy az első fél perc után már csak erőltetett mosolyt tudott hagyni az ember arcán, még unalmas is volt.

A szerkesztők egyébként gondoskodtak róla, hogy ne csak a produkciók legyenek egyformán gejlek, de még a zsűrit is sikerült úgy összeválogatni, hogy a kényszeresen, folyton viccelődni próbáló Kasza Tibi és a szintén idétlen Cooky magánszámai vigyék át a showt egyik előadásból a másikba.

Akárhogy is az ország rákattant a showra, aminek vasárnap este vége lett. A győztes a Pachmann Péter - Péter Szabó Szilvia duett lett. Mi meg mutatjuk, hogy a miként élte ki magát a belterjes magyar celebvilág az instagramon, Nagy Duett címén.

Utolsó #nagyduett szelfie

Zita Debreczeni Photography (@zitadebreczeni) által közzétett fénykép,

#szephetveget #nosmink #nofilter #managyduett #nagyduett #mienkahetvege #tv2

Kucsera-Tápai Szabina (@tapaiszabina) által közzétett fénykép,

A #nagyduett#péterszabószilvia #pachmannpéter

KRAUSZ DOMINIKA (@platform_blog) által közzétett fénykép,

Just before the show #nagyduett #tv2 #live #fslife #performance #freestylefootball #budapest #hungary #tvshow #freestylefoci

Hajagos Máté (@matehajagos) által közzétett fénykép,

Drágáim!!! Ezúttal ez a megszólítás mindenkinek szól, hiszen igen nagy mértékben részesei vagytok az életemnek. Ha valami történik velem (legyen szó akár jóról, akár rosszról) azután, hogy a családomat felhívom, szinte az az első, hogy veletek is megosztom azt! Néha megszoktam nézni mások oldalát is, és valamiért úgy érzem, hogy a mi kis közösségünk kirí a többi közül! Nem csak én, de ti is megszoktatok osztani velem sok mindent, és nagyon jó érzés ebben a bizalomban részesülni!!! Arról nem is beszélve, hogy annyira büszke vagyok rátok, hogy ti, akik követitek az oldalamat, ugyanolyan pozitívak vagytok mint én magam is, és mérhetetlen szeretettel tudtok elárasztani!!! Tényleg nagyon szépen köszönöm ezt nektek! Nos! Elérkezett a Nagy Duett döntőjének az ideje! Illetve egészen pontosan holnap fog rá sor kerülni, de nekem egybe fog folyni ez a 2 nap, mert nem hiszem, hogy akár egy percet is fogok tudni aludni! Nem tudok elég hálás lenni nektek! Ti segítettetek ahhoz hozzá, hogy most itt lehetek! Ezalatt mindent-mindent értek!!!Ahogy azt már korábban említettem, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én, a Nagy Duettben fogok szerepelni, azt meg aztán végképp nem, hogy a döntőben is helyen kaphatok/kaphatunk!!! Eddig is kértelek benneteket, hogy amennyiben tetszik amit csinálunk, akkor szavazzatok ránk, de MOST, vagyis holnap extra nagy szükségünk van a szavazataitokra! Ha esetleg megtennétek nekem, hogy akár kutyasétáltatás közben, akár itt a facebookon felhívjátok az ismerőseitek figyelmét arra, hogy holnap ( vasárnap ) van a döntő és 4 pár is számít a szavazatokra, akkor azt nagyon megköszönöm! Nem tudom, hogy mi alapján fogtok dönteni, de nagyon kíváncsi lennék rá! A szerethetőség? A tehetség? A szórakoztatás? Vagy mi lesz nálatok a mérvadó? Esetleg az egész szériában nyújtott teljesítmény alapján fogtok dönteni, vagy mindig az adott produkció alapján? Ezek a kérdések mindig is foglalkoztattak! Köszönöm, ha válaszoltok rá! Annyira izgulok, hogy azt el sem tudom nektek mondani!!! Szurkoljatok, hogy tudjak egy picit aludni! #nagyduett #mienkahetvege #tv2

Edina Kulcsar (@edinakulcsar_official) által közzétett fénykép,

#nagyduett #mienkahetvege #petersramek #miertvagybunko? #grindrise

Gergő Lampert (@gergo.lampert) által közzétett fénykép,

#zsidroamesterfodrasz #hair #nagyduett #lola#pinupstyle #zsidroszalon #zsidroteam

Tamás Zsidró (@tamas_zsidro) által közzétett fénykép,

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!