Új dalt lőtt ki a netre Justin Timberlake. A nagyon vidám muzsika a Can't Stop The Feeling címet kapta és még trolloknak is köze van hozzá. A DreamWorks animációs stúdió ugyanis november 4-én adja ki legfrissebb filmjét, a Trollok-at. Ha még emlékeztek azokra a kis műanyag lényekre, amiknek óriási hajuk volt és gyakorlatilag annyit lehetett velük játszani, hogy a hajukat ide-oda fésülte az ember, akkor már sokat mondtunk. Na pont ők lesznek a főszereplői az animációnak, aminek eredeti hangjai között ott lesz Anna Kendrick, Zooey Deschanel, James Corden, vagy az Agymenők Raj-dzsa, Kunal Nayyar. Jah és természetesen a dal előadója Justin Timberlake is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!