Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sushi a legdivatosabb kaják közé tartozik. Egyrészt ugye egészséges, másrészt pedig az ára miatt nem faljuk minden nap a japán halfalatkákat. A minap Ausztriában, a Billában futottam bele egy előre csomagolt sushi tálkába, amiben a különböző fogásokon túl szójaszósz, wasabi, sőt még pálcika is volt.
Nem tudtam ellenállni a csodás színekkel csalogató fogásoknak, és bár némi félsz volt bennem, hogy milyen lesz az előre csomagolt sushi, a 8 euró körüli árat kifizethetőnek tartottam. Még akkor is, ha netán csalódottan kell majd az egészet a szemétbe dobni, mert ehetetlen.
Nem kellett azonban csalódnom. Ízletes, friss és mennyei volt. A csomagba rejtett wasabi és szója szósz pedig szinte hajszálpontos adag volt a sushi falatkákhoz. Szóval amondó vagyok, hogy bár sok sztereotípia él a bolti cuccokkal kapcsolatban, ez a sushi megért minden egyes euró centet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!