Idén annyi képregény filmet nézhetünk, hogy talán még a gyomrunkat is meg fogja feküdni. Ezzel persze nincsen semmi baj. Éppen, hogy felocsúdtunk Batman és Superman harcából, hamarosan a Marvel hősei is egymásnak feszülnek. Amerika kapitány Vasember ellen kel birokra, az X-menek pedig Apokalipszis és négy lovasa ellen indulnak csatába. Az xek filmje pedig kapott egy új, nagyon ötletes áldokumentumfilm előzetest.
Az X-Men: Apokalipszis május 19-én érkezik a magyar mozikba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!