Élénken él az emlékeimben az a nap, amikor feltették a fogszabályzómat. Örültem, hogy nem kell suliba mennem, de nem készültem fel arra a pokolra, ami az életem következő két évét jelentette. Persze, az eredményért megérte, de nehezen akartam megérteni, hogy miért lesz ez nekem jó, amikor már aludni sem tudtam a fájdalomtól.
De kezdjük a legelejétől. Egy szép tavasz reggelen felmásztam anyukámmal az SZTK negyedik emeletére, aztán vártunk egy fél órát, de legalább nem lihegtem, mire bemehettünk a rendelőbe. Végül jött a mosolygós asszisztens néni, és behívott minket. Felmásztam a fogorvosi székbe, ami inkább nézett ki úgy, mint egy őrült agysebész műtőasztala, majd a doktorbácsi azt mondta, hogy először harapásmintát vesz. Nem kell félni, nem lesz kellemetlen, csak rá kell harapnom erre a gumis izére. Aha.
Akinek csináltak ilyet, az tudja, hogy a következő két percben köpni nyelni nem tudtam, aztán mikor már úgy érzte hogy épp belefulladnék a nyálamba, akkor jött a fogorvos egy megmentőként, hogy levegye a megkötött mintát. De csak addig örültem, amíg neki nem állt lefeszegetni a gumis anyagot. Több perces erőlködés után cuppant csak le a forma a helyéről, de még órák múlva is a fogaim közt maradt darabokat szedegettem.
Kínzóeszköz a pokolból
Doktorbácsi megint füllentett egy jót, és azt mondta, hogy a nehezén már túl vagyok. Aztán elkezdődött az igazi kínzás; a fogszabályzó feltétele. Semmilyen horrorfilm nem tud felkészíteni arra az érzésre, ahogy a doktor csuklóig elmerülve matat a szádban, miközben fém karistolja a fogadat. Közben persze kérdezgette, hogy nem fáj-e, de csak annyit tudtam kinyögni, hogy "GABRHABAHBHAL". Jó jelnek vehette, mert folytatta tovább. A mai napig kiborsózom, amikor erre az érzésre gondolok.
De végül ez is elkészült, csak néhány helyen vágta szét a szám a drót, az ajkaim is csak két helyen repedtek szét a megpróbáltatásoktól, de vége volt. Asszisztensnéni adott egy csomagot tele mindenféle furcsán kinéző fogkefével és néhány utasítással, hogy mivel mossam a fogaim közötti részt, majd az utamra engedett.
Egy hónap múlva találkozunk!
Fellélegezve hagytam el a rendelőt, azt gondolva, hogy a legrosszabbnak már tényleg vége, mit sem sejtve arról, hogy a következő másfél hét, az maga lesz a pokol. Az első este még csak annyit éreztem, hogy húzza a fogaimat a fogszabályzó, de még elviselhető volt. Viszont másnap reggel, amikor fogat mostam, azt hittem, hogy felüvöltök a fájdalomtól.
Valószínűleg kevésbé fáj, ha szájba rúg egy ló
Ahogy a megszokott erősséggel hozzányomtam a fogkefét a fogaimhoz, azt hittem letörtem őket. Még soha nem éreztem ahhoz fogható fájdalmat. Végül inkább nézett ki fogkrémmel való öblögetésnek, mint fogmosásnak az, amit csináltam de végeztem. Addigra már az is fájt, ha a nyelvem hozzáért valamelyik fogamhoz.
Mikor kiléptem a fürdőből, hogy reggelizzek, akkor jöttem rá, hogy a kajálás sem fog menni. Végül zacskós levest ittam, de még az is fájt. Aznap estére pedig a fémek is kikezdték az ínyemet, és szinte az egész szám sebes volt. Tettem, amit az asszisztensnéni ajánlott, és kitömtem a szám mindenféle kis viasz bogyókkal, amiknek segítenie kellett volna a dörzsöléssel szemben. Hát nem nagyon tették.
Szóval így zajlott az első másfél hét, és mire végre szolidat is tudtam enni, több, mint két kilótól megszabadultam. Aki gyorsan akar sokat fogyni, annak ajánlom a fogszabályzót. Rá sem bírsz majd nézni a kajára.
De azért elmúlt a fájdalom, igaz, hogy addig kiürítettem két doboz fájdalomcsillapítót, és csak folyékonyat tudtam "enni". Aztán jöttek a havi látogatások a fogorvosnál. Minden szorítás után visszajött a fájdalom néhány napra, és így ment ez majdnem két évig.
Persze közben élni is kellett, ami fogszabályzóval elég gáz élmény. Sosem mertem nyitott szájjal mosolyogni, mert a felső ajkam fennakadt a drótokban, aztán úgy kellett lepiszkálnom. Almát harapni lehetetlen volt, ugyanígy a kukoricával, de az összes étkezés után paranoiásan nézegettem a fogsoromat minden fényvisszaverő felületen, hogy megtaláljam a fogszabályzóba ragadt morzsákat. Na meg persze iskolai fotózásokon sem tudtam mosolyogni, mert a vaku fénye visszaverődött a fémről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
