Már megint valami egészen fantasztikusat alkotott a tudomány, lassan már tényleg a kiborgok korába lépünk.
A Georgia Tech feltalálói, élükön Gil Weinberggel kicsit továbbgondolták a pár éve már működőképes robotkezeket, és elhatározták, hogy betörnek a zeneiparba.
Na persze nem robotzenekarra kell gondolni, hanem egy olyan felszerelhető kézre, ami velünk zenél. Egy dobossal próbálták ki, akinek a vállára erősítették találmányt. A robotkéz beépített szenzorjaival érzékeli a zene ütemét és a dobszerkótól való távolságát, így maga be tud csatlakozni a játékba. Szóval nem csupán utánozni tudja a dobos mozdulatait, hanem saját maga tud improvizálni az alapra a ritmus alapján.
A feltalálók nem most segítenek először zenésznek, 2012-ben ők voltak, akik zenélni képes bionikus kart adtak egy dobosnak, aki korábban egy balesetben elvesztette jobb kezét.
Azért durva belegondolni, mi mindenre nyílhat lehetőség ilyen technológiával, nem elképzelhetetlen egy hasonló kézzel, vagy kezekkel műtő sebész sem. Talán már nem is vagyunk olyan messze a sci-fi filmekben látható fejlettségtől.
via GizmodoTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!