Bejelentették, hogy még legalább három Transformers film fog vászonra kerülni a nem is olyan távoli jövőben. Mostanában úgyis elég nagy trend, hogy évekkel előre bejelentik egy sorozat következő részeinek premierdátumait, úgyhogy a Paramount stúdió is hasonlóan járt el.
Az eddigi filmek olyan 3,8 milliárd dollárt hoztak, így érthető, hogy a stúdió minél többet szeretne a jövőben is kisajtolni a franchise-ból. Reméljük azért ez nem megy majd az amúgy is ingadozó minőség rovására.
A következő három film 2017-től kezdve évente fog megjelenni. A Transformers 5 2017. június 23-án, a hatodik rész 2018. június 8-án, míg a hetedik 2019. június 28-án kerül a nagy nyilvánosság elé.
Ha tényleg nem tologatják és ezeken a napokon vetítik először a filmeket, akkor már most látni, egy-két ütközést. Így például rögtön a következő részt sikerült egy napra rakni a Warner Bros.’ Wonder Womanjével és a 2018-as film is versenyezhet majd a Godzilla 2-vel.
Az eddigi négy filmet Michael Bay rendezte és a napokban mondta el a Hollywood reporternek, hogy a 2017-ben megjelenő ötödik lesz az utolsó, ami az ő irányítása alatt készül, úgyhogy robbanásokban egyelőre biztosan nem lesz hiány. A forgatókönyvet nyolcan írták, és a negyedik film főszereplője, Mark Wahlberg is visszatér majd.
Via GospelheraldTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!