Aki egy kicsit is jártas a magyar elektronikus zenei világban annak nem kell bemutatni Dandy-t, azaz manapság Peter Makto-t. A Truesounds alapító tagja elmondása szerint kifejezetten szereti a szombathelyi közönséget. Szerencsém van őt személyesen is ismerni, így megkértem, hogy ajánljon a szombati buli előfutáraként egy zenét a nyu.hu olvasóinak. Itt van tehát a Masat:
Holnap este a szombathelyi Cuba Cafe dj pultja mögé pedig nem mással, mint Gabor Kraft-tal érkezik, aki szintén a legismertebb magyar Dj-k közé tartozik. Party prognózis: zenei élmény túra által okozott izom láz az összes végtagban. Addig is bemelegítéshez egy egy órás felvezető Peter Makto-tól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!