Február 11-én mutatják be a hazai mozik, a Marvel egyik legkedveltebb karakterének, Deadpool-nak különálló mozifilmjét. A figura már feltűnt az, azóta szó szerint letagadott, X-Men kezdetek: Farkas filmben. A nagyszűájú zsoldost pedig most is, az ott feltűnt, Ryan Reynolds kelti életre.
A Deadpool jogokat egyébként, akár csak az X-Menét, a FOX birtokolja. Így könnyedén előfordulhat, hogy ezek a külön filmek egyszer csak majd összeérnek és egy nagy univerzumot alkotnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!