Egy kis street style történelem

Mert a daft punk már a 60-as években is hódított.

Aki úgy gondolja, hogy a street style az Y-generáció vívmánya, az bizony nagyot téved. Bár a kifejezés még valóban gyerekcipőben jár, maga a jelenség már jócskán nagymamakorú.

Bill Cunningham, amerikai divatfotós nevét talán sokan ismerik. 1978-ban neki köszönhette a New York Times azt a forradalmian új rovatot, melyben először hírességek fotói, majd később az utca embere is helyet kapott. A fotóst a vörös szőnyeg és a színpad helyett inkább a mindennapok és az utca érdekelte. Stílusos lenne azt mondani, hogy innen indult mindaz, amit ma street style néven ismerünk, de azért ez nem lenne teljesen igaz.

Az, hogy valaki imádja a divatot és kamerát nem korszakhoz köthető, így már a 30-as években is születtek street fotók, a műfaj pedig virágkorát érte az 50-60-70-es években, amikor már a nagy divatházak is éltek az utca adta lehetőségekkel.

Ezekből a fotókból nem könnyű legjobbat választani, hisz akad köztük (mai szemmel nézve) vicces darab, de olyan is, ami az igazi divatőrülteknek abszolút élményszámba megy. Azért mi megpróbáltuk a lehetetlent:

Getty Images




















Balenciaga divatfotó (1938)

Getty Images






















Balenciaga 1955-ből

Getty Images





















Manhattani divat az 50-es évekből

Instyle















Tipikus piacszerkó 1965-ből

Instyle



















Ki gondolta volna, hogy a daft punk már 1966-ban elrabolta a hölgyek szívét?

Instyle





















Csíkosan-masnisan-sapkásan aranyos szett 1968-ból

Getty Images






















Street style London módra (1976)

Pinterest




















A 70-es évek nem szégyellt harminc centit levágni a szoknya hosszából

Pinterest





















Ugyanebben az évtizedben megjelentek a sortok is

Getty Images




















A pennsylvaniai vasútállomás is izgalmas hely lehetett

Amy Arbus




















Madonna és a 80-as/90-es évek divatja

Amy Arbus

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!