Eladóvá vált a híres Playboy-villa. A már 89 éves aggastyán buli-papa úgy döntött elérkezett az idő, hogy túladjon az 1927-ben épült 2,4 hektáros Holmby Hills-i telkén. Az ár természetesen elég húzós, a TMZ értesülése szerint a Playboy Enterprises körülbelül olyan 200 millió dollárért szeretné áruba bocsátani, de a lap szerint inkább a 80-90 millió lenne a reális ár tekintve a villa állapotát és mostanában nem épp kedvező hírét.
Történt ugyanis, hogy Hefner egyik nyuszilánya Lenn, a nyúl üregében címmel kiadott botránykönyvében állítólag teljesen őszintén vallott a nem épp kedvező körülményekről, amivel ottani tartózkodása alatt szembesülnie kellett. Egy másik lány szerint a ház belseje leragadt a 80-as években és a bútorok, főként az ágyak sincsenek valami jó állapotban, végül pedig még a Bill Cosby elleni erőszakolós ügyben is felmerült a ’70-es években még csillogásáról híres Playboy-villa.
Ha valaki ennek ellenére mégis szívesen megvenné, azért tudnia kell, hogy Hugh Hefner élete végéig azért még szeretne otthonában lakni, így a tényleges használatba vétellel mindenképp várnia kell, márpedig ennyi alulöltözött nő mellett jelentősen nőhet az élettartam.
Azért, hogy ne csak rosszat mondjunk a nyusziházról, néhány képpel bemutatnánk miért is vált méltán legendássá.
Via Esquire, DailymailTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!