Lenny Kravitz nagy bajban van, pedig jótékonykodni próbált. A zenész ugyanis szívén viseli bahamai honfitársai sorsát, ezért egy fogászati klinikán ingyenes ellátásban részesíti, vagyis már csak részesítette őket.
A rendőrség ugyanis a minap ütött rajta a bahamai Gregory Townban egy rendelőintézeten, ahol Kravitz által pénzelt, négy Egyesült Államokbeli fogorvos látta éppen el a pácienseket, csakhogy a dokik sem megfelelő papírokkal sem pedig engedélyekkel nem rendelkeztek. A hírek szerint egyébként a személyzet tisztában volt vele, hogy tilosban járnak, mivel az orvosokat a hátsó ajtón menekítették ki.
Az ügyben a hatóságok eljárást kezdeményeztek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!