Jól felépített koncert fültanúi lehettünk péntek este a Bartók teremben. Az Anima Sound System Shalom című lemezének újrabemutatója a várakozásoknak megfelelően nagyot szólt.
A zenéről semmi sem vonta el a figyelmet: a minimalista vizuálnak, a közönséggel való párbeszéd teljes hiányának, Bognár Szilvi visszafogott előadásmódjának köszönhetően a publikum rá volt kényszerítve, hogy a lényegre koncentráljon. A puritán koncepció ellenére kész színdarabot láthattunk. A koncert egésze a stafétabot átadásáról, a zenekar megújulásról és a két különböző stílus összejátszásáról szólt. A fellépés Bognár Szilvi előadásával indult, egy-egy szám erejéig Prieger Fanni a háttérben vokálozott. Ahogy haladt előre az este, egyre nagyobb szerepet kapott Fanni, a számok hangszerelése is egyre jobban eltért a stúdióverziótól. Az abszolút csúcspont a Fuck the racists című szám közös előadása volt. Igazán szép gesztus volt, ahogy Bognár Szilvi rámutatva Fannira ment le a színpadról, ezzel képletesen és szó szerint is átadva a helyét az új énekesnőnek.
Ezek után az új számokat hallgattuk a zenekartól, mindezt olyan előadásmóddal és énekkel párosítva, hogy most éreztem először azt, hogy Prieger Fanni felnőtt a feladathoz. Bognár Szilvi kristálytiszta hangja után sem maradt hiányérzetem, sőt a közös számok alatt jobbnak hallottam Fannit, mint valaha. Ráadásul színpadra lépésével új erőre kapott a zenekar is. A pontosan előadott régi számokhoz után életet, játékos fiatalságot vitt a csapatba, ami igazán jót tett az egész előadásnak. Tisztán látszódott, hogy az Anima Sound System megújulásának kulcsa nem más, mint Fanni. Éppen ezért a koncertről nem keserű szájízzel távozott a közönség, hanem azzal a boldog tudattal, hogy az Animában még mindig van potenciál, továbbra is minőségi albumokra és koncertekre számíthatunk tőlük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!