Creed címmel érkezett meg az új alkotás, amiben Rocky régi ellenfelének, később barátjának fiát edzi. Kábé ez a lényeg. Teljesen mindegy, hogy mi a címe és, hogy ki a "főszereplő". Ez Rocky film marad, maximum nem előzményről, hanem a magyar nyelv ruganyosságát segítségül hívva, utózmányról van szó.
Azzal kell kezdeni, hogy amúgy nem lett rossz a cucc. A szokásos, már bevált recept szerint készült, csak az ember nem szereti folyton ugyanazt enni. Van felkészülés, van látványos bunyó, szerelmi szál és lelki vívódás is. Aztán persze, (nem érzem, hogy ez Spoiler lenne ebben a kategóriában) mindenki felnő a rászabott feladathoz. Eredeti…
Amikor kijött Robert De Niro és Sly közös bunyós filmje, ( A kiütés) amiben máig kedvenc jelenetem a húsok ütögetéséhez fűződik, még örültem is, hogy a Rocky sorozat már olyan „legendássá” vált, hogy maga a főszereplő is hajlandó poénkodni egy-egy jeleneten. Elfoglalták az őket megillető helyet a műfajban és nyugodtan lehet rájuk más filmekben építeni, mert a legtöbben érteni fogják. Ezzel, érzésem szerint lezárult a Rocky korszak, már csak utalnak rá, amikor kell. Ilyen félperces utalásként el is ment volna, hogy behozzák Balboa karakterét, de így, hogy gyakorlatilag ő az egyik főszereplő és ontja a bölcsességét, kicsit fárasztó.
Szóval megérkezett a Creed - Apolló fia című mozi, amivel még egy utolsót rúgnak a már amúgy is kimaxolt sztoriba. És tulajdonképpen innentől kezdődhet az egész előröl. Csodálatos animációs filmként érkezhet, amikor Rocky meghal és a szellemvilágban kísértetként újra bunyózik régi ellenfeleivel. Esetleg (azt mostanában úgyis veszik) még szuperképességeket is szerezhetne. Ennél mondjuk reálisabb az a félelmem, hogy lesz járókeretes Rambo.
Pláne, (és ez itt már Spoiler gyanús, szóval, ha érdekel ez a meglepetésekkel teli, hihetetlenül eredeti film, akkor ne olvass tovább!) hogy ez a film ugyanúgy ér véget, mint a Rocky első része. Hősünk Adonis Creed, elveszíti a mérkőzést, de úgy mintha megnyerte volna… Ebből pedig logikusan következik egy második (nyolcadik) rész, amiben már ténylegesen bajnokként tekinthetünk rá, bár a népet már itt is megnyerte magának. A harmadik részben meg jöhetne egy bunyó Clubber Lang fiával, satöbbi, satöbbi.
A film talán legfájóbb pontja, amire végig vártam és elmaradt, az a Másnaposokban olyan jól megfogalmazott, „azért még mindig tud a csávó” jelenet. Mindegy mi a címe a filmnek, mindegy milyen ügyes a pici Creed, ezeket a filmeket Stallone miatt nézzük és kész. Értem, öreg. Kellőképpen a szánkba rágják, az újsággal, a szemüveggel, a pihegéssel. De akkor is. Lényegtelen, hogy egy nagyképű rajongót, vagy egy őt lenéző bokszolót, esetleg az elején még túlzottan nagy arcú „tanítványát”, de Sylvester valakit igazán leüthetett volna.
Ismétlem a film nem rossz, megvan a hangulat, meg szépen edzett, technikás srácok, de ha a Rocky filmeket akarom nézni, akkor megnézem őket, nem pedig valami halovány árnyékukat, amibe próbálnak egy kicsit csepegtetni a Mélyütés című film hangulatából, eredménytelenül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!