Karácsonyi készülődés DIY díszekkel

Nem kell vagyonokat költeni a dekorra – néhány alapanyaggal és egy kis kreativitással karácsonyi hangulatba boríthatjuk az egész házat.

Csináltunk már Harry Potter ihlette adventi koszorút, zokniból hóembert, hógömböt és kalendáriumot is. Mivel a koszorú-láz mindenkit elkapott, most mutatunk még egy alternatívát. És hogy a lámpáról vagy egyéb helyekről is a karácsonyi hangulat lógjon, készítettünk néhány apróságot is.

Adventi koszorú

W

Az alapanyagokban semmi ördöngösség: mindent egy helyen, egy hangulatos kis virágboltban szereztünk be. A koszorúalap kemény 300 forintunkba került, a termések és kis fadíszek darabjáért 20 forintot, két méter csipkés szalagért 800 forintot, egy hatos csomag illatos mécsesért pedig 350 forintot fizettünk. Ezüst zseníliadrót és fehér fonal volt itthon, de ezek is könnyen és olcsón beszerezhetők bármilyen kézművesboltban.

Első lépésként a szalaggal körbetekertük a koszorút. Hogy minél kevesebb helyen gyalázzuk a ragasztóval, ezt gombostűvel rögzítettük. A fonalat megfontunk, ezután ragasztópisztoly segítségével a mécsesek oldalára tekertük. A termések és fadíszek közül néhányat körbetekertünk az ezüstdróttal, így kicsit olyan, mintha a hótól csillogna.

W

Ezután jöhet a kreatív rész. Idén aszimmetrikus hangulatban voltunk, így csak szórtunk és ragasztottunk. Igazság szerint körülbelül fél órás tervezés után sikerült a laza hatás, de talán megérte.

W

Karácsonyfa szalagból és gyöngyből

Ehhez a díszhez egy kevés szalagra, néhány teklagyöngyre, tűre és cérnára lesz szükség. A szalag lehet bármilyen színű, mintás vagy egyszerű.

A sort egy gyönggyel kezdjük, majd attól függően, hogy mekkora fát szeretnénk, mindkét oldalon hajtsuk be a szalagot, majd cérnával rögzítsük. Minden vagy minden második hurok után tegyünk egy gyöngyöt is, és egyre kisebb behajtásokkal ezt ismételjük, amíg a fa csúcsára nem érünk. A dísz teteje is legyen gyöngy, az akasztó végére pedig köthetünk masnit is.

W

Rénes dísz

Ezt a díszt akár kisgyerekkel közösen is megalkothatjuk. Alapnak olyan fakorongot használtunk, amilyen volt itthon, de akár nyers, akár csiszolt állapotban ez is kapható virág- és/vagy kézművesboltokban. Az előbb prezentált szalagokból lesz szükség egy kis darabra, akasztónak sima madzag is megteszi. És persze a lényeg az alkoholos filc.

W

Ezután csak a mintát kell megálmodni, illetve rajzolni. Ha kész, a szalagból kössünk masnit, ragasztópisztollyal ezt is rögzíthetjük. Tekerjük körbe madzaggal, kössünk csomót és masnit – kész is a rénes cukiság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!