Végérvényesen elkezdődött az évvégi őrület és giccsparádé, hiszen a múlt héten a legnagyobb városokban, köztük Bécsben is megjelentek a karácsonyi díszek, világítások.
Minden évvel kicsit korábban indul a kereskedelem ezen pénzhajhász időszaka, de lássuk be, egy karácsonyi vásárnak megvan a maga hangulata. Giccses, mégis olykor romantikus tud lenni, persze, ha nem az utolsó napokban érkezünk, amikor az emberek egymást tiporva próbálnak ajándékot vásárolni. Még szerencse, hogy a Balmain nem kollaborált karácsonyi vásárokkal.
Kis városunk, Szombathely is évről évre rendez karácsonyi vásárt, ami a következő héttől szintén várja az odalátogatókat. Természetesen, ahogy megszokhattuk már az évek alatt, idén is minden vasárnap meggyújtják az óriás adventi koszorú gyertyáit. Akik ennél nagyobb felhajtásra vágynak, és egy londoni vagy kölni kiruccanás nem fér bele az évvégi keretbe, tökéletes megoldás lehet Bécs.
Bécsben több helyszínen, különböző tematikájú vásárok közül válogathatunk. Idén például 21 helyen rendeznek a sógorok karácsonyi vásárt az osztrák fővárosban. A elsőként nyitott a Winter im MQ.
A legnagyobb vásárok is várják már a karácsonyi forgatagban elmerülni vágyókat. November 13-án nyitott a Stephansplatznál és a Mariahilferstrassen.
November 14-én a legnagyobb a Rathausplatzon.
Ezen a hétvégén péntektől, azaz 20-ától birtokba vehetjük a belvederi és a naschmarkti vásárokat. A Schönbrunn-kastély kertjében pedig november 21-étől merülhetünk el a forralt borok és puncsok karácsonyi illatában, és vásározhatunk kedvünkre.
Méltán népszerűek ilyenkor a buszos közös kirándulások. Viszont kis városunktól vonattal és kocsival is könnyen eljuthatunk Bécsbe. Aki pedig több napra maradna, az előző heti Ziziségekben olvashat bécsi szállástippekről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!