Előfordul, hogy unalmas az előadás, vagy már hiába próbálsz figyelni a tanárra az utolsó órán, nem megy. Esetleg egyedül ácsorogsz a buszmegállóban, és számolod a másodperceket. Ilyenkor kerül elő a telefon, hogy aztán rádöbbenj: kijátszottad a Candy Crush-t, és már a Pix Words sem okoz kihívást. Ha szereted a stratégiai játékokat, íme néhány, ami már többször megmentett az unalom okozta haláltól:
Plants vs. Zombies 2
A lényeg sokat nem változott az első részhez képest. A házunkat kell megvédenünk az agyevők hordáitól, de immár az ókori Egyiptomban kezdünk. A játékmenetben újítás különösen nincs, de továbbra is szórakoztató. Az új pályákkal és epizódokkal teljesen új növények válnak elérhetővé. Számuk az első részhez képest egész szépen megnőtt, 35 helyett már 83 közül válogathatunk.
Star Wars: Galactic Defense
Tipikus Tower Defense játék. Ami izgalmasabbá teszi a többinél, az az, hogy Star Wars-köntösbe van bújtatva. Két párhuzamos történetvonalon játszhatunk, úgyhogy választhatjuk akár az erő sötét oldalát is. Ahogy a pályákkal haladunk, úgy válnak elérhetővé az újabb hősök, akik a tornyaink mellett segítenek a harcban. Az első pályákon megkapjuk Luke-ot és Darth Vadert, de rajtuk kívül még rengeteg más-más képességgel bíró bajnok közül választhatunk.
Bid Wars –Storage Auctions
Ha szeretted a Raktár-háborúkat, ismerős lehet a koncepció. Gazdátlanná vált raktárakra kell licitálni, hogy a lehető legnagyobb profitot termeld. A licitálás előtt pár másodperc erejéig megnézheted, mi van a raktárban, hogy körülbelül felbecsüld az értékét. Ezután licitálni kell rá, majd ha megnyerted, eladogathatod a cuccokat, hogy meggazdagodj. A raktárak persze, egyre értékesebb dolgokat rejtenek, és különlegességeket is találhatsz, amik bekerülnek a gyűjteményedbe.
Clash of Clans
Világszerte népszerű, milliók által játszott stratégiai játék. Ha tetszett a klánháború vagy a travian, ezt imádni fogod. Egy erődöt kell irányítanod és fejlesztgetned. Itt is különféle nyersanyagok szükségesek az építkezéshez és a toborzáshoz, amiket termelőkből vagy fosztogatásból nyerhetsz. A fosztogatás egyébként sokkal jövedelmezőbb, de veszélyesebb is egyedül, úgyhogy érdemes minél hamarabb egy klánhoz csatlakozni. Nem véletlenül Clash of Clans a játék neve: a klánok folyamatosan harcban állnak, hogy minél magasabbra kerüljenek a világranglistán. A játék akkor sem áll meg, amikor leállítod az alkalmazást, úgyhogy a veszteségek elkerülése végett próbálj gyakran ránézni. A világ legjobb játékosai saját elmondásuk szerint néha több ezer órán keresztül be sem zárják az alkalmazást.
Bloons TD Battles
Vigyázat, függőséget okoz! Talán ismeritek a híres Bloons Tower Defense sorozatot, ahol ezrek ellen kell felvenni a küzdelmet különböző fejleszthető lőállásokkal és lufipukkasztó majmokkal. Na, ez a játék annak a folytatása, és itt már más játékosok ellen kell küzdened. Az osztott képernyőn látod az ellenfeled, akire könyörtelen lufitámadásokat zúdíthatsz, amikor csak kedved tartja. A meccsekért medálokat kapsz, ezeket a fegyverarzenál fejlesztésére lehet elkölteni.
Megapolis
Városépítős játék, amelyben megtervezhetsz nagyjából bármilyen várost hotelekkel, panelekkel, zöldövezettel. Kialakíthatod a város infrastruktúráját, ügyelned kell a kereskedelem működésére, és az áram, valamint vízellátást is neked kell megoldanod.
A játék elsőre elég bonyolult lehet. Az elején koncentrálj a népességnövekedésre: ha növekszik a népesség, több adót tudsz beszedni, ha több ember lakik a városban, könnyebben bérelsz fel embereket az építkezésekhez. A dekorációk és kereskedelmi épületek növelik a maximum lakosságot. A néha feleslegesnek tűnő küldetéseket és kihívásokat érdemes mindig megcsinálni, ezzel feloldhatunk új épületeket, és könnyen juthatunk egy kis plusz bevételhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!