Edd Fel a várost! – címen indul a buli december 10-én, este 8 órától.
Szóval újra telezabálhatjuk magunkat, függetlenül attól, hogy ezt csináltuk egész évben. Megunhatatlan. Mivel a dolog folyamatos szervezés alatt áll, érdemes nyomon követni a frissülő információkat helyszín és árusok tekintetében.
Én ugyan a burgerek miatt megyek, de aki a nemrégiben Street Food-őrületbe csavarodott Budapesten, nem bír már több burgert megenni, az is bőven talál majd magának isteni burkolnivalókat. Egy jó sör mellett az utcán felzabálhatod, amit választottál, aztán eldöntheted, hogy az ivást vagy az evést folytatod-e, mert hazamenni nem akarsz majd!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!