Alapvetően vannak kétségeim afelől, hogy a dobosok épelméjű emberek, elvégre, aki az életét teszi fel arra, hogy két fadarabbal üssön valamit, amit közben még rugdal is, annak szerintem vannak problémái…
De ha megnézzük Aric Improta szólóját, a kétség helyét bizonyosság veszi át. Zseniális az biztos, de azért ijesztő is… Manapság minden hangszer művelőjének bele kell csempésznie valami pluszt az előadásmódjába, ha ki akar tűnni a zenélni vágyók tömegéből.
Gondolok itt a mára már szintén elcsépelt foggal gitározásra vagy, ha a dobosoknál maradunk, akkor Billy Cobham fantasztikus, négy dobverős zörgésére (bocsi a szóért, édesapám mondta mindig így, amikor minden felületet dobolásra használtam).
Aric Improta úgy döntött, hogy valami plusz mozgást (kardioedzés?) visz a szólójába. A végeredmény a szemet is gyönyörködteti, és amint elvonatkoztatunk az első látásra valóban rohamnak tűnő ugrálástól, feltűnik, hogy micsoda tehetséggel van dolgunk.
Motivációnak se rosszak az ilyen típusú videók, úgyhogy irány a próbaterem, hogy valami meglepően újat csempésszünk a már megszerzett hangszeres tudásunkba (bele). Persze, először ki kell próbálnom ezt az ugrálást. Nyugi, azonnal megírom, ha eltörtem a medencémet.
